6.1Állami kitüntetések

A jazzművészek által jelenleg elérhető állami zenei díjak:

• Szakcsi Lakatos Béla-díjKifejezetten a jazzművészet területének állami szakmai díja, amely a jazz műfaj előadóinak, alkotóinak és pedagógusainak elismerésére jött létre.
• Erkel Ferenc-díjZeneszerzői és alkotói díj, amelyet jazz-zeneszerzők is elnyerhetnek.
• Liszt Ferenc-díjElvileg minden zeneművészeti ág számára nyitott, a gyakorlatban azonban ma már túlnyomórészt a klasszikus zenei szférához kötődő zenei díj, a jazzművészek ritkán részesülnek ebben az elismerésben.
• Érdemes Művész díjMűfajtól független állami művészeti elismerés, jazzművészek számára is elérhető.
• Kiváló Művész díjMűfajtól független állami művészeti elismerés.
• Kossuth-díjA legmagasabb állami művészeti kitüntetés, amelyet jazzművészek is megkaphatnak.

A jazz műfaj képviselete a kitüntetéseket, díjakat érintő szakmai bizottságok munkájában

• A Szakcsi Lakatos Béla-díj bizottságában jelenleg jazzművészek vesznek részt. A szakmai közegben ismert jelenlegi vagy közelmúltbeli tagok között szerepel többek között László Attila, Gayer Ferenc, Gőz László és Szakcsi Lakatos Béla Jr..
• A Liszt Ferenc-díj és az Erkel Ferenc-díj szakmai bizottságaiban elsősorban a teljes magyar zenei szakma képviselői vesznek részt, de időszakosan jazzművészek is jelen lehetnek.
• A Kossuth-díj döntés-előkészítő testületében kizárólag korábbi Kossuth-díjasok ülhetnek, így jazzművészek csak akkor kerülhetnek be a grémiumba, ha már rendelkeznek ezzel az elismeréssel.
• A szakmai szervezetek bizonyos esetekben javasolhatnak tagokat a díjbizottságokba vagy felterjeszthetnek művészeket állami díjakra, azonban a végső döntés joga a kulturális kormányzat kezében van.

A jelenlegi rendszer hiányosságai a jazz műfaj vonatkozásában

• A jazz önálló állami díjrendszere jelenleg lényegében egyetlen középdíjra korlátozódik.
• A jazz képviselete az állami zenei díjrendszer döntéshozó struktúráiban korlátozott és esetleges.
• A klasszikus zenei intézményrendszerhez képest a jazz kisebb intézményi súllyal jelenik meg az állami kulturális elismerések rendszerében.
• A jazz műfaji sajátosságai és kulturális jelentősége jelenleg nem tükröződik arányosan a díjrendszer struktúrájában és reprezentációjában.

6.2Roma jazz-hagyomány

A magyar jazz történetének és fejlődésének meghatározó részét képezi a roma származású muzsikusok több generáción átívelő művészeti jelenléte, ugyanakkor ennek intézményes dokumentálása és archiválása jelenleg hiányos és esetleges. A magyar jazz karakterének kialakulásában a roma származású zenészek szerepe alapvető: hangszeres tradíciójuk, improvizatív szemléletük, ritmikai és dallami érzékenységük jelentős mértékben formálta a hazánk sajátos jazznyelvezetét.

A roma jazzhagyomány jelentős része ma is elsősorban élő, személyes tudásátadás formájában létezik, miközben kevés olyan kutatási, archívumi vagy oktatási program működik, amely ezt rendszerszinten feldolgozná és megőrizné. Indokolt egy állandó és folyamatosan bővíthető digitális archívum létrehozása, amely az örökség megőrzése mellett annak tudományos és oktatási célú elérhetőségét is biztosítja.

A roma jazz kulturális öröksége rendszeresen jelen van fesztiválokon és koncertprogramokban, azonban ezek inkább eseményszerű kezdeményezések, nem pedig egy hosszú távú kulturális stratégia részei. A roma jazz kulturális örökségének nem alkalmi reprezentációként, hanem a magyar zenekultúra szerves és állandó részeként kell megjelennie.

A roma származású fiatal jazzmuzsikusok utánpótlásának támogatása kiemelt jelentőségű. A Snétberger Zenei Tehetség Központ ezen a területen hiánypótló munkát végez, országos szinten azonban hiányzik az olyan átfogó stratégia, amely rendszeres programokat és célzott mentorálást biztosítana — különösen az ország hátrányos helyzetű, perifériális régióiban.

A roma jazzhagyomány társadalmi és művészeti jelentőségéhez képest alulreprezentált a hazai kulturális intézményrendszerben, az oktatásban és a hivatalos kulturális életben. Indokolt, hogy ez az örökség a nemzeti kulturális stratégiákban is hangsúlyosabb szerepet kapjon.

6.3A nők helyzete a jazzben

A nyugati világban általánosan igaz, hogy míg a zeneiskolákban kiegyenlített a hangszert tanuló fiúk és lányok aránya, addig a magasabb szintű oktatásban egyre inkább lemorzsolódnak a lányok, a zenei felsőoktatásra már jóval több férfi diák jut. Ez az arány a jazzben különösen szembetűnő, elenyésző a diplomás, női hangszeres előadók száma.

Ma Magyarországon szélsőségesen kiegyensúlyozatlan a nők reprezentációja a jazz-előadóművészek körében. Nőket alapvetően a tradicionális gender-elvárásoknak megfelelő énekesi szerepben látunk. A női hangszeresek lemorzsolódását a jazz társadalomban élő képe, a szakma és az oktatói kör maszkulinitása, a női példaképek hiánya is generálja. Mindez számos tehetséges fiatalt gátol a szakmai kiteljesedésben és kreativitása kibontakoztatásában. Számos nyugat-európai példa megmutatta, hogy javuló tendenciák mögött tudatos törekvések, szemléletformálás és az ezekből következő, egymást erősítő intézményi döntések állnak. Indokolt átgondolni, milyen kommunikációval, milyen programokkal volna csökkenthető a női növendékek lemorzsolódásának aránya, valamint hogyan lehetne elfogadottabbá tenni a női hangszereseket és szerzőket a jazz közegében.

Az úttörő hangszeres női jazz-előadóművészek a vokális női muzsikusokkal együtt példaképként erősítik meg, hogy a jazz nőként is teljes értékű, vállalható életpálya. E kiemelten hangsúlyozott, láthatóvá tett és tudatosan bemutatott pályaívek csökkentik a női lemorzsolódást - tágítva a fiatal női tehetségek mozgásterét.

Emellett elengedhetetlenek azok a központosítottan koordinált, strukturális lépések, amelyek a hozzáférést és a kiválasztást igazságosabbá teszik: a szemléletformálás önmagában lassú folyamat, a tényleges arányokat elsősorban maguknak az eljárásoknak és a döntéshozatali mechanizmusoknak az átalakítása mozdíthatja el.

A női reprezentáció tudatos, infrastrukturálisan támogatott erősítése nem merülhet ki csupán közösségi illetve döntéshozói szándéknyilatkozatokban: tudatos szempontként kell megjelennie ott, ahol a forrásokról, a támogatásokról, a díjakról és a fellépési lehetőségekről döntések születnek. Indokolt tehát, hogy az ezekről határozó testületekben és bizottságokban a nemi arányok kiegyenlítettebbek legyenek, és hogy a női láthatóság és reprezentáció önálló szempontként súlyt kapjon a döntésekben. Ugyanez érvényes a felsőoktatási felvételi eljárásokra és az álláslehetőségekre is.

Mindennek előfeltétele, hogy megbízható adatok álljanak a döntéshozók rendelkezésére. Több nyugat-európai országban rendszeresen mérik a nemek arányát a kulturális szférában: Ausztriában például a kulturális tárca ötévente megjelenő, a teljes művészeti és kulturális szektort átfogó jelentése külön vizsgálja a támogatások, díjak és ösztöndíjak, valamint a vezető és felügyeleti testületek nemi összetételét. Magyarországon a jazzéletre vonatkozó, ezzel összevethető adat jelenleg nem áll rendelkezésre, így már maga a helyzet pontos felmérése is elvégzendő feladat. Az azonban a meglévő tapasztalatok alapján is egyértelmű, hogy a magyar jazzélet e tekintetben jelentősen elmarad a nyugat-európai átlagtól, és a felzárkózáshoz jelentős erőfeszítésekre van szükség.

A női előadóművészi életpályamodellben különösen nagy kihívást jelent a gyermekvállalás, hiszen a bölcsődei és óvodai rendszer illetve a közoktatás csak napközben biztosít kitölthető munkaidőt a szülőnek. Hiába elfogadott nézet, hogy az előadóművészet a népesség egészére nézve jótékony hatású, közösségformáló erejű tevékenység, ugyanakkor az esti koncertezés alatt a szülőnek kell megoldani a gyermek felügyeletét, társadalmi segítség nélkül. Ez különösen nehéz feladat, ha mindkét szülő zenész, vagy ha az előadóművész szülő egyedül neveli gyermekét. A műfaj bizonytalan helyzetéből adódóan a jazz területén dolgozók az átlagosnál is jobban kitettek ezeknek a nehézségeknek.

6.4Társadalmi szerepvállalás

A jazz társadalmi, közösségi és szociális szerepe

A jazz és az improvizatív zene közösségi és társadalmi szerepe nemzetközi szinten egyre hangsúlyosabbá válik, Magyarországon azonban ezek az együttműködések jelenleg csak szórványosan jelennek meg. A jazz sajátos kommunikációs és együttműködési modellje — amely figyelemre, reakciókészségre, empátiára és kollektív alkotásra épül — különösen alkalmassá teszi közösségi, szociális és társadalmi programok támogatására.

Bár léteznek zeneterápiás és közösségi kezdeményezések, ezek jelenleg nem kapcsolódnak rendszerszinten a jazz szakmai közegéhez. Hiányzik az a strukturált együttműködés a kulturális, szociális és civil szféra között, amely lehetőséget teremthetne arra, hogy a jazz-zenészek aktív szerepet vállaljanak közösségi és társadalmi programokban.

A jazz közösségépítő, mentális jóllétet támogató és kommunikációs készségeket fejlesztő hatása szakmailag ismert, társadalmi alkalmazása ugyanakkor alulhasznosított terület. Az improvizatív zene jelenléte kórházakban, szociális intézményekben, gyermek- és ifjúsági programokban, hátrányos helyzetű közösségekben vagy idősek otthonaiban jelenleg esetleges, és nem része egy átfogó kulturális stratégiának.